Minden lépésem icipici korom óta tudatosan ebbe az irányba terelt, soha semmi nem tudott erről az útról letéríteni. Imádtam világéletemben a német nyelvet, megtanultam olaszul családi kötődés miatt, és végül mégis az angol nyelv volt az, ami utat tört magának és a munkám meghatározó része lett.
Közgazdász, tolmács és szakfordítói végzettségemmel csak külföldi cégeknél dolgoztam, ahol rengeteg előadáson, meetingen, ilyen-olyan eseményen vettem részt. Mindig egy dolog foglalkoztatott mindennél jobban, még annál is jobban, hogy mi a mondanivalója az eseménynek: Hogy hogyan mondják? A technika, a stílus, az előadásmód.
Szomjaztam a tudást, ezért én is amilyen tréningen lehetett, részt vettem, hogy minél többet tanuljak. Aztán magánvállalkozói tevékenységem során tudtam az elméletet igazán gyakorlatba ültetni az ügyfeleimmel folytatott közös munka során. Az elmúlt kilenc évben rengeteg szakembert készítettem fel tárgyalásokra, állásinterjúkra, prezentációkra és külföldi költözésre.
A nyelv, a helyes technika, a nagyvilág elvárásainak való megfelelés viszont mind eltörpülnek, ha a legfontosabb szereplő a történetben nem kapja meg az őt megillető odafigyelést és törődést: maga az ember.
Minden más erre épül, és akkor tud jól működni a rendszer, ha a te igényeidhez igazodik.
Ha úgy érzed, hogy én lehetek az, aki segíthet neked fejlődni, akkor várlak a kiválasztott programon. 🙂